Az orosz gazdasági minisztérium a kormányhoz intézett levélben bírálta a kötelező offshore-talanítási programot, amit Vlagyimir Putyin elnök indított - jelentette az Interfax. A szaktárca szerint az, hogy kényszeríteni akarják az orosz offshore cégeket a hazatérésre, alááshatja nemzetközi versenyképességüket és lassíthatja a hazai gazdaság növekedését. Emellett jelentős költségekkel jár, tönkre tehet egyes szektorokat, és veszélyezteti a külföldi partnerekkel kötött szerződések betarthatóságát.
Putyin - mint a RAPSZI jogi hírügynökség emlékeztetett - 2013 decemberében szólította fel az orosz offshore vállalatokat a hazatelepedésre, de ezzel csak ráerősített a már a duma előtt fekvő törvényjavaslatra. Bejelentette, hogy meg fogják adóztatni az orosz tulajdonban levő offshore-vállalatokat, amit azzal indokolt, hogy becslések szerint az export ötöde és az ország 50 milliárd dollár értékű külföldi befektetéseinek a fele offshore cégeken keresztül realizálódott. Míg Anton Sziluanov pénzügyminiszter szerint ez az adó több tízmilliárd rubel többletbevételt jelenthet a büdzsének, elődje, Alekszej Kudrin arra mutatott rá, hogy ez nem fogja megállítani a tőke krónikus menekülését Oroszországból.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező