A lap szerdai számában a Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője elmondta: 2012-ben még majdnem 2 millió ember kért vissza a befizetett adóelőlegéből, míg tavaly már csak kevesebb mint 1,1 millió. A visszaigényelt összeg is a felére csökkent, tavaly 37,9 milliárd forint volt.
Március elejéig már több mint 600 ezer bevallás érkezett meg az adóhivatalhoz, vagyis az adófizetők mintegy 15 százaléka már kitöltötte a nyomtatványt. A tapasztalatok szerint főként azok sietnek a bevallással, akik pénzt várnak az államtól - írta a lap.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az