A reklámadó két területen is érintheti a céget, amely a közvetlen értékesítő piac legnagyobb kozmetikai szereplője a 11 milliárd forintos belföldi forgalmával - mondta a lapnak Radeczky Zoltán, az Avon Cosmetisc Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Az egyik terület az internetes hirdetés, hiszen a legutolsó jogszabály szerint az erre havi 2,5 millió forintnál többet költők fizetni fognak. A másik a saját előállítású reklám. Az Avon katalógusokat bocsát ki, amelyekben a saját termékeinket reklámozzuk. Így ha a törvény szavát nézzük, ez saját előállítású reklámnak minősülhet, ami 500 millió forint fölött adóköteles, és ezt mi valószínűleg meghaladjuk - mondta Radeczky. Havi 100-150 ezer darabot ingyen juttatnak el vásárlóikhoz, a többi 300-400 ezret pedig azoknak a tanácsadóknak nevezett értékesítőknek adják el, akik úgy gondolják, több brosúrával nagyobb forgalmat érhetnek el. Ha elkészül a törvény végső szövege, a társaság állásfoglalást fog kérni, hogy ezek közül csak az ingyen adott katalógus minősül-e saját reklámnak, vagy az is a törvény hatálya alá tartozik, amit értékesítenek. Ebben az esetben az időtényező igen fontos, hiszen augusztus huszadikáig az első bevallást meg kell tenni az év első napjától kezdődő időszakra.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az