A szenátusi dokumentum szerint az Apple élt a globális nagyvállalatok megszokott trükkjeivel, például a szellemi tulajdonok apportjával eltüntették a nyereséget az európai leányvállalatoknál, és azokat Írországba küldték, ahol − az ír kormánnyal kötött különalku miatt − 2 százalékon adóztak (hasonló technikákat alkalmaz Európában a Starbucks is). Ám az Apple ennél is agyafúrtabb volt: olyan leányvállalatot hozott létre Apple Operations International néven, amely − paradox módon − egyik országban sem adóbelföldi, ám Kaliforniában és Írországban is be van jegyezve. Ez a holdingvállalat az utóbbi öt évben egyáltalán nem fizetett adót.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a vizsgálóbizottság előtt visszautasította a trükközés vádját, és jelezte, cége az idei pénzügyi évben 7 milliárd dollárt fizetett be az amerikai költségvetésbe. Persze ha hazautalták volna a profitot, és nem használják ki az európai adórendszer réseit, akkor ennek a többszörösét kellett volna fizetni. A probléma azonban a jelek szerint inkább a globális adórendszerrel van, hiszen az Apple úgy valósíthatja meg ezeket az elképesztően agresszív, etikátlannak tűnő adóelkerülési technikákat, hogy valójában fel sem merül a törvénysértés gyanúja.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump