A világ vezető autógyártója szerdán azt közölte, hogy az egyszeri tételek nélküli működési eredménye 900 millió euróra zuhant a március végével záródott idei első negyedévben az egy évvel korábbi 3,9 milliárd euróról.
A cég adózás előtti nyeresége 700 millió euróra zsugorodott a tavalyi első negyedévi 4,1 milliárd euróról.
Kapcsolódó
Az eladásból származó bevétele 8,3 százalékkal, 55,1 milliárd euróra esett, míg az értékesített járművek száma 23 százalékkal, 2 millióra csökkent.
Frank Witter, a Volkswagen pénzügyi vezetője szerdán újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a folyó második negyedévre működési veszteségre számítanak, és az idén eladott járművek száma lényegesen elmarad majd a múlt évitől.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot