A válságkezelési stratégia négy alappillérének nevezte a munkavállalók egészségének megóvását, a munkahelyek megtartását, az energiabiztonság fenntartását, illetve a folyamatos működés és üzletmenet biztosítását - írta az MTI.
A koronavírus-járvány hatására csoportszinten átlagosan mintegy 40 százalékkal csökkent az üzemanyagok iránti kereslet, az arányok országonként eltérőek. Jelentősebben visszaesett a benzin forgalma, kevésbé a dízelé, miután azt jellemzően cégek használják, nem magánemberek - jelezte Hernádi Zsolt.
Kapcsolódó
A Mol minden területen folyamatosan dolgozik, a vállalatnak nincsenek likviditási nehézségei, és számos intézkedést vezettek be, hogy csökkentse a koronavírusnak a vállalatcsoportot érintő gazdasági hatásait - mondta az elnök-vezérigazgató. A Mol-csoportnál több mint 25 ezer ember dolgozik, ebből 9000 Magyarországon, a vállalat eddig 2,6 milliárd forintot fordított járványügyi védekezésre. Csoportszinten 6000 ember tud otthonról dolgozni.
Egyes munkakörökben részmunkaidős foglalkoztatást kellett bevezetni, ez a dolgozók mintegy 40 százalékát érinti, őket 60, illetve 80 százalékos munkaidőben foglalkoztatják. Ehhez igazítják a javadalmazásukat is időlegesen, két és fél hónapig.
Magyarországon 28 töltőállomást kellett átmenetileg bezárni.
Az olajipari társaság három finomítója 70 százalék fölötti kapacitáson működik, de folyamatosan üzemelnek, a leállásokat mindenképpen megpróbálják elkerülni.
A Mol csoportszinten 1 milliárd dollár értékben fogja vissza tervezett beruházásait.
A vállalatcsoport átalakította idei pénzügyi és működési célkitűzéseit a járvány okozta bizonytalanság miatt, visszavonta a 2020-ra meghatározott kamat- és adófizetés, valamint amortizáció előtti eredmény (EBITDA) célkitűzését, a sajtótájékoztatón az elnök-vezérigazgató új EBITDA célkitűzést nem közölt.
Hernádi Zsolt hangsúlyozta, a járvány után országos és regionális szinten felértékelődik majd az ellátásbiztonság, új iparpolitikára lesz szükség - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet