Arany
A Fed bár az elmúlt hét folyamán szinten tartotta a kötvényvásárlások 85mrd dolláros keretösszegét, azonban az ülésről kiadott közlemény vártnál pozitívabb hangvétele nyomán a sárga nemesfém csillogása is megfakulni látszott. Az aranynak nem sikerült a pirossal jelzett, csökkenő trendvonalat áttörnie, így az ismét az 50-napos mozgó alá süllyedő árfolyam számára első körben az 1300-as szint, majd az 1270-es támasz jelenthet fontos megállót, amennyiben a csökkenés folytatódna.

DAX30
Az elmúlt hetekben folytatódott a német részvényindex emelkedése, bár a keddi kereskedés óvatos korrekcióval zárult: azonban a technikai kép továbbra sem kedvezőtlen. Amennyiben a Dax indexnek sikerülne áttörnie az emelkedő csatorna felső trendvonalát; újabb tér nyílhat meg az emelkedés előtt. A felső trendvonalról lefelé mozdulva el, első körben a 21-napos mozgó, majd 8865-8830-as zóna jelenthet fontos támaszokat, rövid távon.

NZDUSD
Kedvező munkaerőpiaci adatközlések erősítették a szigetország fizetőeszközét az amerikai dollárral szemben, miután a harmadik negyedéves munkanélküliségi ráta csökkent, míg foglalkoztatottság a várakozásokat felülteljesítve bővült: összességében ismét az új-zélandi jegybank tervezett kamatemelésével összefüggő várakozásokat erősítve ezáltal a piacon.
Az elmúlt napokban újra észak felé törő devizapár emelkedése a 0,84-es szint közelében látszott kifulladni, ugyanakkor ha az NZDUSD a már említett ellenállás által jelentett akadályt sikerrel venné, a következő megállót a 0,85-0,8520-as ellenállási zóna jelenthetné a kurzus számára; míg lefelé 0,8220-as szint alá süllyedve vehetnék kezükbe újra az eladók az irányítást.

Arany, Dax30, NZDUSD - technikai elemzés 2013.11.06.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha devizapárokkal kereskedne vagy további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

A szomszédba már betört a járvány

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Nem egészen az történt az állampapírokkal, amire mindenki számított

Megdrágul az utazás Nagy-Britanniába
