Az alapok összvagyona 144 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal nőtt májusban, a nettó tőkebeáramlás 125 milliárd forint volt. A hónap nyertesei ismét a kötvényalapok voltak, de az abszolút hozamú alapok is kétszámjegyű vagyongyarapodást értek el. Ugyanakkor a pénzpiaci alapoknál csökkent a nettó eszközérték, míg a részvényalapoknál és a tőkevédett alapok stagnáltak.
A kötvényalapok továbbra is népszerűek, hasonlóan az elmúlt hónapokhoz. A kötvényalapokba 64,7 milliárdnyi friss tőke áramlott májusban, így vagyonuk 17,5 százalékkal 724 milliárd forintra nőtt. A legvonzóbb alkategória továbbra is a hazai rövid kötvényalapok, ahová 47,7 milliárdnyi friss tőke érkezett májusban. A vagyongyarapodást erősítette, hogy néhány pénzpiaci alap a rövid kötvényalapok kategóriájába került.
Az abszolút hozamú alapok esetében szintén már megszokott a kiugró eszköznövekedés. Májusban a tőkebeáramlás közel 28 milliárd forint volt, így a kategória összvagyona 12,6 százalékkal 341 milliárd forintra emelkedett.
A pénzpiaci alapkategórián belül a hazai likviditási alapokból 23,5 milliárd forint áramlott ki, ugyanakkor az euróövezeti likviditási alapokba 13,6 milliárd forintnyi friss tőke érkezett. A pénzpiaci alapok összvagyona 2,4 százalékkal csökkent, 1463 milliárd forint volt a hónap végén.
Bár a magyar tőzsdeindex jó teljesítményt nyújtott májusban, ennek ellenére a részvényalapokba csak fél milliárdnyi tőke érkezett, ami a hozamokkal együtt is csak 0,6 százalékos vagyongyarapodást hozott. A részvényalapok vagyona a hónap végén 266 milliárd forint volt.
A vegyes alapokba 23,5 milliárd forintnyi tőke áramlott be májusban, de a hozamok ezt a gyarapodást nem tudták erősíteni, így az összvagyon 7,8 százalékkal 226 milliárd forintra nőtt.
A tőkevédett alapokba májusban 3 milliárdnyi friss tőke érkezett, de a hozamokkal együtt is csak 0,8 százalékos volt a kategória nettó eszközérték növekedése. Tőkevédett alapokban 494 milliárd forintot kezeltek a hónap végén.
A nyilvános ingatlanalapokba 7 milliárdnyi friss tőke érkezett, vagyonuk 2 százalékos növekedéssel 377,5 milliárd forintot ért el május végére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el