A Dow 1,1 százalékkal 15 461, az S&P-500 1,4 százalékkal 1675, a Nasdaq Composite pedig 1,6 százalékkal 3578 pontra emelkedett csütörtökön. Ezzel az előbbi két index megdöntötte a május végén beállított rekordját és új csúcson zárt.
Azt, hogy a munkaerőpiac egyelőre nem áll úgy, hogy a Federal Reserve a lovak közé dobhatná a gyeplőt, a friss statisztika is alátámasztotta. A munkanélküli ellátásért jelentkezők száma ugyanis a múlt héten váratlanul kéthónapos magasságba, 360 ezerre nőtt - igaz, júliusban a kilengések az autógyárak szezonális leállása miatt megszokottnak számítanak. A Dow-komponensek között a 3,2 százalékkal dráguló Intel vezette az erősödést, de a Microsoft is erőre kapott a közzétett átszervezési tervek nyomán.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak
