New Yorkban a DJIA-30 index 0,55 százalék, az S&P-500 index 0,66 százalék veszteséggel, a Nasdaq Composite index pedig 0,53 százalék nyereséggel kezdte a szerdai kereskedést.
A kínai-amerikai kereskedelmi feszültség enyhülését nyugtázó keddi árfolyam-emelkedést szerdán Donald Trump elnök Szíriának címzett fenyegetése fordította meg. A kilátásba helyezett szíriai légicsapás és ezzel együtt egy Oroszországot is érintő háborús konfliktus kialakulásának a veszélye az olajárak emelkedéséhez is nagyban hozzájárult.
Kapcsolódó
Az olajár hétfőn és kedden már mintegy öt százalékkal emelkedett. Szerdán a WTI ára 0,70 százalékkal állt magasabban az amerikai kereskedés kezdetén hordónként 65,97 dolláron, a Brent ára pedig 0,61 százalékkal 71,47 dollárra, 2014 vége óta a legmagasabbra emelkedett.
A dollár gyengült, az arany ára emelkedett. Az eurót 0,16 százalékkal jegyezték erősebben 1,2375 dolláron, az arany ára 0,77 százalékkal 1356,20 dollárra emelkedett unciánként - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak