A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,35 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,68 százalékos mínuszban indította a kereskedést. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója minimális 0,08 százalékos pluszban nyitott, de azonnal csökkenésre váltott. A kereskedés első tíz percének eltelte után a Dow Jones 3,08 százalékos, az S&P 500-as 2,81 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,53 százalékos veszteségben állt.
Szerdán erős veszteségekben zártak az indexek: a Dow Jones ipari átlag 6,30 százalékkal, 19 898,92 pontra, az S&P 500-as index 5,18 százalékkal, 2398,12 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 4,70 százalékkal, 6989,84 pontra esett. A Dow Jones záróértéke 2017 januárja óta eddig egyszer sem járt a 20 ezer pontos küszöb alatt.
A globális piacok lejtmenete, amely a 2008-as pénzügyi világválság emlékét idézi fel, nagyjából 30 százalékot vitt el a három mutató értékéből a február közepi csúcsokhoz képest. A Dow Jones 2017 januári szintre esett vissza, azaz elolvadt a Donald Trump elnökségének több mint három éve alatt felhalmozódott nyeresége.
A befektetők továbbra is szórják kifelé az utazással és szabadidős tevékenységgel kapcsolatos vállalatok részvényeit. A légitársaságok árfolyamának változását tükröző index értéke majdnem 60 százalékkal esett ebben a negyedévben, miután szerte a világban a nagyvárosok virtuális zárlat alá kerültek, kiürültek a szállodák és repterek.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat. Csütörtök délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 2,57 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,81 százalékos, a párizsi CAC-40 1,22 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,76 százalékos mínuszban állt. Milánóban 0,57 százalékkal, Madridban pedig 0,39 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0812 dollárt adtak, 0,96 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 1,42 százalékkal erősödött a dollár, 109,59 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik a szerdai zuhanás korrigálásaként.
A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,74 százalékos pluszban, 26,06 dolláron, a WTI pedig 11,33 százalékos veszteségben, 23,19 dolláron forgott fél háromkor.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,07 százalékkal, 1479,00 dollárra nőtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Koronavírus
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat