Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában közölte, a húsvétot követő csonka héten lefelé araszolt a BUX-index, amely a hét második felében letörte a 44 ezer pontos támaszt.
A vezető részvényekről megjegyezték: a Mol kedden jelentette be, hogy maximum 35,5 milliárd forint összegű, 10 éves lejáratú kötvényt tervez kibocsátani a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Növekedési Kötvényprogram (NKP) keretein belül. Csütörtökön pedig már azt közölte a társaság, hogy az NKP-n belül sikeres kötvényaukciót tartott minősített befektetők részére.
Kapcsolódó
Az Equilor kitér arra, hogy péntek reggel jelentek meg a márciusi inflációs adatok, amelyek szerint a márciusi infláció 3,7 százalék volt, megegyezett a várakozással.
A hét történései közül kiemelték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök keddi bejelentése értelmében Magyarországon elindult a fokozatos lazítás, miután a beoltottak száma átlépte a 2,5 milliót.
A héten a Mol 0,75 százalékkal erősödött, 2146 forinton zárt pénteken, heti forgalma 5,98 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott a héten, pénteki záróára 413 forint volt, heti forgalma 280 millió forintot tett ki.
Az OTP jegyzése a héten 1,92 százalékkal esett, pénteken 13 300 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 17,64 milliárd forintot.
A Richter árfolyama a héten 2,26 százalékkal gyengült, pénteken 8870 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 8,28 milliárd forintot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon