Az FTSE EuroFirst 300 index 0,58 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,54 százalékkal zárt magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,56 százalékkal emelkedett zárásra. A budapesti BUX viszont mínuszban zárt.
A nemzetközi tőzsdéken az indexemelkedés jórészt a Fed márciusi kamatdöntő üléséről szerdán kiadott jegyzőkönyvnek volt köszönhető, amelyből kiderült, hogy a monetáris politikai döntéshozó testület a gazdasági növekedés tartósságának számos bizonyítékát kívánja még látni, mielőtt megkezdenék ösztönző célú eszközvásárlási programjuk keretének a csökkentését.
Kapcsolódó
A nap folyamán közzétett makrogazdasági adatok is a befektetői kockázatvállalási hajlandóságot erősítették. A német statisztikai hivatal, a Destatis adatai alapján februárban a belső kereslet is hozzájárult a feldolgozóipari megrendelések növekedéséhez.
A brit építőipar teljesítménye pedig 2014 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben növekedett márciusban a Markit gazdaságkutató intézet kimutatása szerint. A járványvédelmi intézkedések küszöbön álló enyhítése Nagy-Britanniában szintén hozzájárult a tőzsdei árfolyamok emelkedéséhez.
Londonban 0,86 százalékos emelkedéssel egy éves csúcson fejezte be a csütörtöki kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,25 százalékkal végzett magasabban, a CAC-40 Párizsban pedig 0,57 százalékos nyereséggel zárt. Madridban 0,41 százalékos indexemelkedéssel zárult a tőzsdenap, a milánói árfolyamindex viszont 0,63 százalékkal végzett alacsonyabban.
Az olajár csökkent az amerikai üzemanyagkészletek váratlan mértékű múlt heti növekedése miatt. Az európai piacok zárásakor a Brent ára 62,83 dolláron állt hordónként 0,52 százalékos csökkenéssel, a WTI ára pedig 0,72 százalékkal állt alacsonyabban 59,34 dolláron.
Az eurót 0,27 százalékkal jegyzik erősebben 1,1902 dolláron, az arany spot ára 0,98 százalékkal emelkedett unciánként 1454,77 dollárra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket