Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy pénteken negatív nemzetközi befektetői hangulat alakult ki, nagyrészt az Egyesült Államok és Kína között ismét éleződő feszültség miatt, és ez nyomta rá a bélyegét a magyar kereskedésre is. Mind a nyugat-európai, mind az amerikai részvényindexek mínuszban vannak.
A vezető részvények közül a Mol szerepelt a leggyengébben, ennek nem volt egyedi oka az elemző szerint, mivel a papír már hetek óta elég rosszul teljesít, a jelenlegi kép alapján 1700 forintnál lehet majd a következő támasza. Az OTP csökkenését a befektetői hangulattal magyarázta, a Richter gyengülését pedig profitrealizálásnak tartja. A Magyar Telekom letörte 380 forintos támaszát, így technikailag további csökkenésre lehet számítani
Kapcsolódó
A Mol 45 forinttal, 2,54 százalékkal 1729 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,35 százalékkal 11 000 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,53 százalékkal 378 forintra gyengült, forgalma 66,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,62 százalékkal 6455 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 657,6 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó