A Cisco Systems amerikai multinacionális vállalat 3,89 százalékos mínuszban indította a kereskedést. A Dow Jones kosarába tartozó vállalat negyedéves gyorsjelentésében arra figyelmeztetett, hogy az ellátási láncolatban kialakult zavarok 2021 végéig is eltarthatnak, emiatt az elemzők által vártnál kisebb nyereséget jósolt a folyó negyedévre is.
Szerdán már a harmadik egymást követő napon zártak csökkenéssel a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,48 százalékkal, 33 896,04 pontra, az S&P 500-as mutató 0,29 százalékkal, 4115,68 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,03 százalékkal, 13 299,74 pontra csúszott le.
Kapcsolódó
Zárás előtt két órával tették közzé a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, amelyből kiderült, hogy a monetáris politikai döntéshozók közül többen is úgy gondolják, célszerű lenne a következő üléseken megvitatni a járvány miatt bevezetett eszközvásárlási program kivezetésének menetrendjét, ha a gazdaság erős lendülete fennmarad.
Számos elemző azonban úgy vélekedett, hogy az áprilisi ülésről készült jegyzőkönyv elavult, mivel azóta a friss gazdasági adatok váratlan lassulást mutattak a munkaerőpiacon.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken Madrid kivételével emelkednek az indexek. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,02 százalékos, a párizsi CAC-40 0,80 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,58 százalékos pluszban, míg a madridi IBEX 35 mutató 0,17 százalékos mínuszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,95 százalékos pluszt mutatott.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2214 dollárt adtak, 0,31 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,33 százalékot veszített értékéből a dollár, 108,85 jenen forgott.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,05 százalékkal, 1870,51 dollárra emelkedett, míg a júniusi szállítású aranyé 0,54 százalékkal, 1871,40 dollárra esett a New York-i árupiacon.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,87 százalékos mínuszban, 66,08 dolláron, a WTI pedig 0,77 százalékos veszteségben, 62,86 dolláron forgott fél négykor.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el