Egész nap kitartott a jó hangulat. A nap sztárja a Mol volt, amely közel 1,9 százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést, és 11 hónapos árfolyamcsúcsot ért el. Hozzátette, egész Nyugat-Európában emelkedést lehetett látni a börzéken, az amerikai piacokon vegyes a kép - mondta Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en.
A Mol 60 forinttal, 1,89 százalékkal 3240 forintra erősödött, 4 milliárd forintos forgalomban.
Kapcsolódó
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,43 százalékkal 11 700 forintra csökkent, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1 százalékkal 447,50 forintra esett, forgalma 218 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 55 forinttal, 0,97 százalékkal 5750 forintra emelkedett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3868,96 ponton zárt kedden, ez 25,22 pontos, 0,66 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor