Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 3-4 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 70 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 30 ponttal emelkedhet a nyitásban.
A befektetőket megijesztette, hogy a koronavírus új, jóval fertőzőbb mutációja viharos sebességgel terjed Angliában, ami miatt a brit kormány karanténba zárta Londont és az ország délkeleti részét. A világ számos országa függesztette fel a légi közlekedést a szigetországgal, és rendelt el jóval szigorúbb tesztelési, illetve karantén szabályokat.
Kapcsolódó
Szakértők nyugalomra intettek, jelezve, hogy minden bizonnyal hatásosak az új vírusvariáns ellen is a Covid-19 betegség megelőzését szolgáló védőoltások. A hangulaton az sem sokat javított, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlása az Európai Bizottság engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett védőoltás forgalomba hozatalát.
Ázsiában és a csendes-óceáni térségben erősen csökkentek az indexek kedden a koronavírus új változata miatt aggodalmakra. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 1,14 százalékos mínuszban, 638,30 ponton állt.
Tokióban 1,04 százalékos, Sydney-ben 1,05 százalékos, Szöulban pedig 1,62 százalékos mínuszban zárt az irányadó index. Sanghaj 1,84 százalékos, Sencsen 1,40 százalékos, Hongkongban pedig 1,10 százalékos veszteségben állt a Hang Seng a záráshoz közeledve.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken a túlkínálat, illetve a gyenge kereslet miatti aggodalmakra.
A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,34 százalékos mínuszban, 49,72 dolláron, míg a WTI 2,50 százalékos veszteségben, 46,77 dolláron forgott nyolc óra körül.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,38 százalékkal, 1868,91 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 0,20 százalékkal, 1879,00 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.
Hétfőn erős mínuszokban zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek. London 1,73 százalékos, Frankfurt 2,82 százalékos, Párizs 2,43 százalékos, Milánó 2,57 százalékos, Madrid pedig 3,08 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 mutató 2,33 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 2,38 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 2,74 százalékkal esett.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,12 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as mutató 0,39 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,10 százalékos mínuszban zárt hétfőn. A határidős indexek mérsékelt csökkenést valószínűsítenek a keddi nyitásra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot