A világ legnagyobb összegű kezelt vagyonát a gondozása alatt tudó cég, a BlackRock sztár alapkezelője is pesszimistává vált az utóbbi napokban a részvények kilátásait illetően - írja a Bloomberg.
A Blackrock Strategic Equity Hedge Fund idén április eddig 13 százalékot bukott. Ez több, mint amit az alap fennállása óta bármikor bukott éves szinten, a legrosszabb évében sem veszített ugyanis többet 11 százaléknál.
Kapcsolódó
A hírügynökség értesülései szerint Alister Hilbert, aki az alapot 2011-es indulása óta kezeli története során első ízben fordította annak pozícióit nettó eladásba. Múlt év végén még nettó 35 százaléknyi vételi volt az alap kitettsége.
A nagy fordulat újabb jele annak a markáns fordulatnak, ami a részvénypiacokon zajlik, s annak következménye, hogy a nagy jegybankok a Feddel az élükön befejezik a mennyiségi lazítási programokat és kamatemelésbe kezdenek az elszabaduló infláció megfékezése érdekében. Ez eddig komoly eladási hullámot indított el a növekedésorientált cégek részvényeinek piacán, elsősorban a nagy technológiai vállalatok papírjainál.
Hilbert az alapot indulása óta hagyományosan úgy futtatta, hogy abban a piac egészéhez képest túl voltak súlyozva egyes technológiai és növekedési cégek részvényei. Nagy tétje volt például a Microsoft és a Mastercard: az előbbi 20, az utóbbi 5 százalékkal esett január eleje óta. Tavaly év végén az alapban nagyjából 9 milliárd dollárnyi eszköz volt.
Az alapkezelő már az év korábbi szakaszaiban is figyelmeztette befektetőit, hogy a gazdasági fellendülés legerősebb szakasza – amelyet a masszívan növekvő vállalati nyereségek és a ciklikus szektorok felülteljesítése jellemez – már véget ért. Ahogy márciusban írta: teljesen nyilvánvaló, hogy a gazdaság járványt követő normalizálódása nem lesz szabályszerű folyamat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon