Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon. Az összeurópai STOXX 600 index 0,24 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,13 százalékos csökkenéssel kezdte a pénteki kereskedést.

  • Londonban 0,20 százalékkal nyitott alacsonyabban az FTSE-100 index,
  • a frankfurti DAX 0,12 százalékkal,
  • CAC-40 pedig Párizsban 0,18 százalékkal kezdett alacsonyabban.

A milánói tőzsde 0,09 százalékos, a madridi 0,13 százalékos indexcsökkenéssel nyitotta a pénteki kereskedést.

Korrekciót hozhat a péntek a BÉT-en

A csütörtöki kedvező hangulatot követően korrekcióra számít a piaci elemző. A BUX értéke a pénteki nyitásban érdemben nem változott.

Az európai tőzsdeindexek öt kereskedési napja tartó folyamatos erősödés után pozitív hétzárás felé tartanak még a pénteki negatív korrekcióval is.

Minimálisan csökkent az olaj ára

Az olaj ára csökkent, az európai kereskedési idő kezdetén a Brent nyersolaj ára 0,56 százalékkal állt alacsonyabban 80,90 dolláron hordónként, a WTI ára pedig 0,33 százalékkal csökkent 76,64 dollárra. Az olaj ára a pénteki csökkenéssel együtt is áremelkedéssel zárja majd a hetet, a harmadikat egymás után.    

Az arany spot ára 0,22 százalékkal csökkent unciánként 1955,87 dollárra. Az arany ára négy heti csúcsról korrigált kissé vissza.

A dollárindex 15 hónapja a legalacsonyabb szintről 0,16 százalékkal emelkedett 99,92 pontra.

Az eurót 0,12 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1210 dolláron. Hasonlóan magas jegyzésen 2022 februárjában állt legutóbb az euró árfolyama.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!