A magyar tőzsde romokban, igaz, úgy tűnt, hogy az OTP ugyan a csütörtöki kereskedés első felében megtalálta az alját és masszívan menetelt felfelé. Az amerikai vezető tőzsdeindexet azonban alig hatotta meg a szomszédunkban folyó háború és az Oroszország ellen kivetett példa nélküli szankciók, valamint az olajár elszállása.

Az S&P 500-as részvényindex szinte meg sem rezdült az elmúlt napokban stabilan kitart a januári és februári korrekcióban elért 4300 pontos szinten. Ennek a szintnek a technikai jelentőségét az adja, hogy ha szignifikánsan, 4-5 százalékkal ez alatt zárna a mutató, akkor az technikai értelemben a 2020 tavasza óta tartó emelkedő trend megtörését jelentené az amerikai tőzsdén és jó eséllyel kialakulna egy medvepiac, ami további áreséseket valószínűsítene.

Bullok és bearek egymás ellen

Ez azonban eddig nem történt meg. Sőt, időközben a háborús fejlemények miatt is a befektetői hangulat régen nem látott mélységbe zuhant. Az egyik legmegbízhatóbb hangulati felmérést az Investors Intelligence Services készíti az Egyesült Államokban a tőkepiaci tanácsadók körében. Minden héten rangsorolják az általuk készített hírleveleket aszerint, hogy abban ügyfeleiknek az amerikai részvények vételét, tartását, vagy eladását javasolják-e. A kategorizálás ezután pontos képet ad a befektetői hangulatról. A historikus tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a vételt javaslók (bull-ok) 3, 3,5-szeresen többségben vannak az eladást javaslókkal (bear-ek) szemben, akkor túlzott befektetői optimizmus uralkodik a piacon. Azonban, ha az úgynevezett bull/bear arány 1,5 alá csökken, akkor nagyon pesszimista a piac. Ha az arány az 1 alá süllyed, akkor az rendszerint már annyira pesszimista hangulatot vetít előre, amikor az eladások nagy része már megtörtént a befektetők részéről, s a partvonalra menekültek.

Jön a drágulás? 

Az ilyen helyzetekben nagyon sokszor történik pozitív fordulat a piacon, s akár több hetes, hónapos, vagy akár évekig tartó emelkedés is következhet. Ilyen fordult elő például a koronavírus-járvány miatti összeomlás tőzsdei szempontból legsötétebb időszakában, s a 2018 végi, 2019 eleji nagy - technológiai cégek részvényeitől induló Wall Street-i - eladási hullám idején. Persze ez a mutató sem működik százszázalékos megbízhatósággal, 2008 őszén például úgy esett ilyen mélypontra a hangulat, hogy a medvepiac utána még hónapokig tudott tombolni és az S&P 500-as index 2009 tavaszára még tovább esett. Azonban a hangulati mélypontot követően akkor is volt egy pár hetes megnyugvás, amikor is jelentősebb emelkedést tudtak felmutatni a részvényindexek.

A felmérés legutóbbi adatai szerint most is hasonló helyzet állt elő a piacon, a bull/bear arány az Investors Intelligence legutóbbi felmérése szerint 0,87-re zuhant. Ez azt jelenti, hogy a pesszimizmus már elegendő mértéket ért el ahhoz, hogy vásárolni lehessen, ha valaki hisz az amerikai tőzsdéken kialakult bikapiac folytatódásában az Ukrajnában zajló háború ellenére is.

Hangulati mélypontok
Hangulati mélypontok (a téglalapok az 1 alatti bull/bear értékeket jelölik)
Kép: Napi.hu

Ha a mutató mégis tévedne és az S&P 500-as index beesne a kulcsfontosságú szint alá, akkor viszont érdemes lehet ennek a pozíciónak a lezárása. Ha ez megtörténne, az arra utaló jelzés lenne, hogy további, még mélyebb mélypontok jönnek az indexben és kialakulhat egy akár hosszabb ideig tartó lejtmenet is, amelynek nehéz meghatározni az alját.

Az ukrán háborúval kapcsolatos híreket ezen a linken olvashatja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!