Májusban 15 milliárd forint volt a nettó tőkebeáramlás az alapokba, a hozamokkal együtt pedig összességében 49 milliárd forinttal, az előző hónaphoz képest 1 százalékkal nőtt az alapok vagyona. Elsősorban a kötvény és a vegyes alapok befektetési jegyeit vásárolták a befektetők, de ezúttal a részvényalapok is szépen teljesítettek, míg a pénzpiaci, a tőkevédett, valamint a zártkörű alapok vagyona csökkent májusban. A hónap végén a BAMOSZ-tagok összesen 5067 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
A kötvényalapokba a tőkebeáramlás 28,8 milliárd forint volt májusban, a befektetők továbbra is főleg a rövid futamidejű hazai kötvényalapokat keresik. Az alapkategória vagyona a hozamokkal együtt 3,5 százalékkal gyarapodott, a hónap végén meghaladta az 1040 milliárd forintot. A vegyes alapokba szintén jelentős, 22,2 milliárd forintnyi tőke áramlott be, a hozamokkal együtt a vagyon 7,2 százalékkal nőtt, megközelítette a 440 milliárd forintot.
A részvényalapokba 2,3 milliárdnyi friss tőke érkezett és a hozamok is szépen alakultak, így összességében a részvényalapok vagyona 4,7 százalékkal lett több, május végén közel 247 milliárd forintot tett ki.
Az abszolút hozamú alapoknál a korábbi időszakban megszokott kimagasló eszköznövekedés ebben a hónapban elmaradt ugyan, de a tőkebeáramlás így is 8,3 milliárdot tett ki, a hozamokkal együtt a kategória vagyona 1,4 százalékkal 638 milliárd forintra nőtt.
A tőkevédett alapokból ezúttal 18,2 milliárdnyi tőke távozott, amit a hozamok nem tudtak kiegyenlíteni, így 3 százalékkal 479 milliárd forintra csökkent a vagyonuk.
Csökkent a pénzpiaci alapok vagyona is 1,1 százalékkal, de továbbra is az ilyen típusú alapokban kezelik a legtöbb pénzt, május végén a vagyonuk 1598 milliárd forint volt. A csökkenést gyakorlatilag a hazai likviditási alapoknál történt visszaváltások okozták, ahol a tőkekiáramlás meghaladta a 25 milliárdot.
Az ingatlanalapokba májusban 4,3 milliárd forint áramlott, amin némileg még a hozamok is javítottak, így vagyonuk 1,1 százalékkal 450 milliárd forintra gyarapodott.
Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapoknál folytatódott a tőkekiáramlás, ezúttal 15 milliárd forintot vettek ki az alapokból, amelyek vagyona május végén 121 milliárd forintot tett ki.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon