Musk a november elején a Twitteren tartott szavazás eredményének megfelelően a tulajdonában lévő részvények 10 százalékát értékesíti, nagyjából 21 milliárd dollár értékben –írja az MTI.
Az üzletember legutóbb csütörtökön adott el tulajdonrészt: 934 ezer 91 részvényt értékesített 963 millió dollár értékben.
A Twitteren tartott szavazást megelőzően Elon Musk volt a Tesla legnagyobb részvényese 17 százalékos pakettel, amelynek értéke 200 milliárd dollár körüli. A részesedésből beígért 10 százaléknyi hányad eladása - amely csaknem 17 millió részvénynek felel meg -, 21 milliárd dollár körüli bevételt hozhat. Ahhoz, hogy ezt a tervet sikerüljön elérnie a vállalatalapítónak, még mintegy 6,9 millió Tesla-részvényt kell eladnia.
Az idén 50 éves Elon Musk a világ egyik leggazdagabb embere, többek között a Tesla Motors és a SpaceX vállalatok alapítója. Musk 2004-ben beszállt az egy évvel korábban alapított Tesla Motors autógyártó startupba, amelynek főrészvényese és elnöke lett. A Tesla a piaci tőkeértéke alapján a világ legnagyobb autógyára lett, értékesebb, mint a Ford és a General Motors együttesen.
Elon Musk a Forbes magazin naponta frissülő leggazdagabb embereinek a listáján szombaton a második volt, vagyona 266,4 milliárd dollárt tett ki, 3,1 milliárd dollárral nőtt egyetlen nap alatt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?