Az osztrák felügyelet (FMA) 13,77 százalékos tőkemegfelelési mutatót írt elő a Raiffeisen Zentralbank számára, amit az év közepéig kell elérnie. A Raiffeisen Zentralbank viszont úgy véli, az előírás túl szigorú, ezért bírósági fellebbezést nyújtott be ellene.
Az FMA nem kommentálta az esetet, a Raiffeisen szóvivője viszont megerősítette, hogy folyik egy kockázatértékelés a banknál, pontos adatokat azonban nem közölt. A szóvivő szerint a Bázel 2,5 szabályok szerint 14,2 százalékos tőkemegfelelési mutatóval rendelkeztek 2013 végén (igaz, ez nem ugyanaz, mint az év elején életbe lépett Bázel III. szerinti tőkemegfelelés).
Nem ez az egyetlen ügy, amelyben nézeteltérése támadt a Raiffeisennek a hatóságokkal. Az FMA ugyanis még mindig nem adott engedélyt leánybankjának, a Raiffeisen Bank Internationalnek arra, hogy visszafizesse a 2,5 milliárd eurós mentőcsomag keretében az államtól kapott 1,75 milliárd eurós összeget. A Reuters megjegyzi: naponta mintegy 600 ezer eurójába kerül a banknak ennek kamatterhe.
A Raiffeisen és a felügyelet kapcsolatára rányomja a bélyegét az is, hogy eltérő kockázatokat látnak Ukrajnában, amelynek bankszektorában az osztrák hitelintézet a legnagyobb külföldi szereplő.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye