A magyar állam, pontosabban annak képviseletében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2011 novemberében vásárolta fel a Rába Nyrt. részvényeit. Így a magyar állam többségi tulajdonban került a gépgyártóban, a Budapesti Értéktőzsde adatai szerint jelenleg a részvények 73,67 százalékát birtokolja.
A fideszes Czira Szabolcs most nyújtotta be a nemzeti vagyonról szóló törvény módosítását, mely szerint az egy éve államosított céget tartósan állami tulajdonban kellene tartani. Mivel az állam - egyelőre - nem érte el a minősített többséget, így javaslat szerint az állami stratégiai tulajdon csak a részvények 50 százalék plusz egy szavazatra terjednek ki - vagyis estleges részvényeladások esetében sem engedhetné ki a az állam a kezéből az irányítást.
Czira képviselő szerint "a járműipar Magyarországon kulcsszerepet játszik a gazdasági növekedésben, a foglalkoztatottság bővítésében, és kiterjedt beszállítói körén keresztül a kis- és középvállalkozói szektor megerősítésében. A döntő állami befolyás biztosítékot jelent arra, hogy egy hosszú távú, jövőbemutató vállalatfejlesztési stratégia végrehajtásával érvényesüljenek a nemzetgazdasági, geopolitikai megfontolások a Rába üzemeltetésében. Ezért szükséges és indokolt a nemzeti vagyonról szóló törvény módosításával speciális védelem biztosítása a társaság jelentős, meglévő kapacitásai, kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere, beszállítói hálózata és versenyképes tudásháttere számára" - olvasható a javaslat indoklásában.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el