Nem tétlenkedett a negyedik negyedévben az immár csak a milliárdos Soros György családjának magánvagyonát kezelő Soso Fund Management. Jelentős nagyságú pozíciókat nyitott különböző pénzügyi részvényekben - írja a Reutersre hivatkozva a CNBC.com.
Emlékezetes, hogy ebben az időszakban jelentősen emelkedett az Egyesült Államokban a pénzügyi szektort képviselő cégek részvényeinek árfolyama Donald Trump megválasztására reagálva. A piac ugyanis a korábbinál lazább szabályozást várt az új elnöktől a szektorban. Ráadásul érezhetően emelkedésnek indultak a Fed szigorodó politikája nyomán a kamatok az Egyesült Államokban, s ez szintén jót tehet a pénzügyi cégek eredményességének.
A Soros Fund Management jelentésében 14,9 millió dolláros pozícióról számolt be a Goldman Sachsban, s mintegy 3,9 millió dollár értékben vett Bank of America részvényeket. Az év utolsó három hónapjának legnagyobb megnyitott pozíciója részükről egy 72,6 millió dollár értékű vételi opció volt az S&P Select Sector SPDR Fundban. Ez egy a pénzügyi szektor rézvényeinek mozgását lekövető tőzsdén jegyzett alap. A lépés mindenesetre bátornak tekinthető, hiszen az ETF árfolyama történelmi csúcson járt decemberben és most is e körül tartózkodik.
A Reuters emlékeztet, Soros nemrég szerződtette Dawn Fitzpatrickot a cég befektetési igazgatójának. Ezzel ezt a posztot első ízben tölti be nő a hedge-fundnál.
Az alap eközben eladta teljes részesedését a Procter&Gamble-ben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta