Eközben az MNB nem engedett a nyomásnak, a monetáris tanács nem emelt kamatot, noha a Bubor a zérus körüli értékről 30-60 bázispontig emelkedett. A magyar jegybank nem csatlakozott egyelőre ahhoz a trendhez, amely a laza monetáris politika végét és a kamatemelési periódus megindulását jelenti. Bár a nyomás meglehetősen nagy volt, hiszen a legutóbbi kamatdöntő ülést megelőzően az euró már 325 forintnál járt, a piac nem igazán várt pálfordulásszerű reakciót a tanácstól.
A jelek szerint az MNB nem hagyja befolyásolni magát pusztán az árfolyam változása alapján, és az infláció tartása az alapvető cél a következő 5-8 negyedévben. Az is egyértelmű azonban, hogy ebben az időszakban nem tartja reálisnak a tanács a jelenlegi kamatszint tartását.
A jelenlegi forintkurzus spekulatív hátterű lehet, Barlai Róbert, az OTP Bank regionális treasury igazgatója szerint a kurzus akár 316-os szintre erősödhet, ha megnyugszik a piac. De ehhez szükség van arra, hogy a jegybank egyértelművé tegye: hajlandó a rövidtávú kamatok emelésével is biztosítani az inflációs cél elérését.
Az árfolyamváltozásnak kitett magyarországi vállalkozásoknak ez jó hír lehet. Az exportpiacokra termelő cégek számára egyértelműen kedvező a gyenge forint, ám ennek a plusznak a javát el is viheti, ha a beszerzés importvezérelt - így amit nyernek a vámon, azt elveszítik a réven. Az importra támaszkodó vállalkozások számára ugyanakkor a gyenge forint igazi ráfizetés. Ők a forint erősödésében bízhatnak, de akár fedezeti ügyletekkel bebiztosíthatják magukat további gyengülés esetére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon