A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti tőzsdeindex 0,1 százalék csökkenéssel, a londoni 0,1 százalék emelkedéssel, a párizsi árfolyamindex pedig néhány pont csökkenéssel kezdheti a keddi kereskedést.
Hétfőn vegyesen zártak az európai tőzsdék. Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,06 és 0,09 százalék csökkenéssel fejezték be a napot, az euróövezeti EuroStoxx50 index viszont 0,12 százalékkal emelkedett. Londonban 0,16 százalékkal emelkedett az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,09 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 0,43 százalékkal emelkedett, Madridban 0,68 százalékkal zárt alacsonyabban a tőzsdeindex, Milánóban viszont 0,07 százalékkal emelkedett az MTI beszámolója szerint.
Kapcsolódó
A DAX index csökkenéséért elsősorban a Luftansa részvénye és vele együtt a légitársasági ágazat volt felelős. A Lufthansa részvénye az idei évre kiadott profitfigyelmeztetés miatt 12 százalékkal esett, az Air France-KLM és easyJet légitársaságoké pedig több mint négy százalékkal gyengült.
Kedden európai makrogazdasági adatok játszhatnak piacbefolyásoló szerepet a tőzsdéken. Az Eurostat az euróövezet április külkereskedelmi mérlegét, valamint a májusi inflációs adatokat teszi közzé. A mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet pedig júniusi euróövezeti és német gazdasági hangulatindexét publikálja.
Az olajár az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek miatt borúsabbá vált világgazdasági növekedési és ezzel összefüggésben csökkenő olajkeresleti kilátások miatt csúszott lejjebb. A Brent nyersolaj ára az európai kereskedési idő kezdete előtt másfél órával hordónként 60,92 dolláron állt 0,03 százalék csökkenéssel, a WTI ára pedig 0,15 százalékkal csökkent 51,85 dollárra.
Az euró árfolyama 0,17 százalékkal 1,1236 dollárra emelkedett, az arany ára 0,25 százalékkal unciánként 1346,25 dollárra ment fel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok