A rendkívüli közgyűlésre azért volt szükség, mert a horvát fb tagjainak lejárt a mandátuma - jelentette az MTI horvátországi tudósítója.
A horvát állam, mint részvényes javaslatára a közgyűlés az INA felügyelőbizottságába hat hónapra meghosszabbította Damir Mikuljan mandátumát és két új tagot is választott, Davor Filipovic és Branimir Skurla személyében. A magyar tagok közül még tavaly négy évre kapott mandátumot Ortutay Zsuzsanna, Szabó Gábriel és Szollár Domokos, valamint az fb tagja maradt Molnár József és Uzsoki László. Az fb elnökének Damir Mikuljant nevezték ki.
Kapcsolódó
Szépen muzsikáltak az év első kilenc hónapjában
Az INA horvát olajipari vállalat októberben kiadott jelentése szerint 2021 harmadik negyedévében az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 2,3 milliárd kunát (112 milliárd forint) tett ki, az eredményhez elsősorban a kutatás-termelés üzletág járult hozzá.
A vállalat bevétele az első három negyedévben elérte a 16,95 milliárd kunát (827 milliárd forint), ami 45 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban; a kiadásai 21,8 százalékkal 15,67 milliárd kunára (764 milliárd forint) nőttek.
Az év harmadik negyedévében 1,1 milliárd kuna (53,6 milliárd forint) nettó nyereséget könyvelt el a cég. Tavaly, a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások következményeként több mint egymilliárd kuna veszteséggel zárt a horvát vállalat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)