A múlt heti 7,4 milliárd dollárral immár közel 90 milliárd dollárnyi tőke távozott idén a részvénypiacon befektető alapokból - írja az EPFR adataira hivatkozva a Financial Times. Ha a trend folytatódik, akkor a részvényalapoknak idén 2011 óta a legnagyobb tőkekivonással kell szembenézniük. A szakértők elsősorban a japán és az európai gazdaság növekedési kilátásaival és az amerikai vállalatok nyereségkilátásaival kapcsolatos aggodalmakkal magyarázzák a folyamatot.
A lap szerint a befektetői bizalomnak nem tett jót, hogy az első negyedéves jelentési szezonban a cégek nyeresége csalódást keltő volt, ami igazolni látszik a globális gazdaság túl lassú növekedésével kapcsolatos korábbi félelmeket. Az amerikai gazdaságból érkező legújabb adatok is meglehetősen elszomorítóak voltak, a munkaerő piac javulásáról napvilágot látó adatok elmaradtak a várakozásoktól, s eközben az európai ipari termelési adatok is gyengére sikeredtek.
A befektetők egyre inkább kételkednek abban, hogy a Japánban és Európában tett gazdaságpolitikai lépések valóban képesek lesznek beindítani a gazdasági növekedést. Ehhez társul, hogy az amerikai és a kínai vállalatok profitmarzsai romlanak, s közben a legnagyobb feltörekvő gazdaságok strukturális problémákkal küzdenek - mondta Cameron Brandt, az EPFR elemzési osztályának vezetője. A befektetők egyre kevésbé vannak meggyőződve arról, hogy az Európában és Japánban alkalmazott negatív kamat politika meghozza a várt eredményt.
Az elmúlt héten a kötvényalapok és a pénzpiaci alapok profitáltak a folyamatból. A globális kötvényalapok 3,5 milliárd, a pénzpiaci alapok 5,1 milliárd dollárnyi tőkebeáramlást regisztráltak. A legjobb minősítéssel rendelkező amerikai vállalati kötvényekbe fektető alapokba 1,1 milliárd dollárnyi tőke áramlott. Ugyanakkor a bóvlikötvények január óta a legnagyobb tőkekiáramlást szenvedték el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el