Kiemelte: a magyarországi Raiffeisen eladása lekerült a napirendről, a pénzintézet jövőbeni stratégiája az elsődleges ügyfélkapcsolatokra, valamint a versenyképes, magas szolgáltatási szint nyújtására koncentrál.
A bank működési költségei 53 milliárd forintot tettek ki 2013-ban. Céltartalék-képzésre pedig közel 42 milliárd forintot fordítottak. A nem teljesítő hitelek aránya 30 százalék alatti szinten stabilizálódott, és egyre kevesebb kölcsönszerződés kerül ebbe a kategóriába - tette hozzá.
Tavaly a mérlegfőösszeg 1847 milliárd forintot ért el, ami 12 százalékos csökkenés az előző évhez képest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye