A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,97 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 50 060,44 ponton zárt kedden.
Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: napközben stagnálás volt, eseménytelenség, a forgalom pedig átlagos volt. A nyitást követően inkább negatív volt a hangulat, majd a kedvező amerikai makrogazdasági statisztikák javították azt.
A vezető részvények között az OTP lett a nap nyertese, a többi papír jellemzően csökkent
– tette hozzá.

A Mol 34 forinttal, 1,14 százalékkal 2952 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,92 százalékkal 12 085 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,49 százalékkal 408 forintra esett, forgalma 54,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,48 százalékkal 8345 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3506,03 ponton zárt kedden, ez 14,80 pontos, 0,42 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság
