Az olajárak pénteken emelkedtek az ázsiai kereskedésben, ezzel gyorsan visszadrágultak a korábbi szintekre. Miközben az Egyesült Államokban a gyengülő kereslet a héten már előre jelezte, hogy valószínűleg visszaesik az üzemanyag-felhasználás, ami miatt áresés volt a piacokon.

A Brent nyersolaj határidős jegyzése 1,61 dollárral, azaz 1,6 százalékkal 105,47 dollárra emelkedett hordónként, míg az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj határidős jegyzése 1,43 dollárral, azaz 1,5 százalékkal 97,78 dollárra nőtt hordónként – írja a Reuters.

„A gazdasági kilátások még mindig negatívak, de továbbra is strukturális hiány van a prompt olaj esetében, és ez azt jelenti, hogy a fizikai vevők ott lesznek, hogy támogassák az áremelkedést, ismerve a geopolitikai feszültségek okozta bizonytalanságokat” – mondta Stephen Innes, az SPI Asset Management ügyvezető partnere a hírügynökségnek.

Innes szerint a befektetők a jövő heti amerikai jegybank kamatdöntést árazzák a piacokon. A Fed tisztviselői jelezték, hogy a jegybank a július 26-27-i ülésén valószínűleg 75 bázisponttal emeli a kamatokat.

„Bár a 75 pont benne van a pakliban, az iránymutatás fontos lesz, és a kamatemelési kilátások bármilyen enyhülése nagyszerű lenne a globális növekedés szempontjából” – tette hozzá Innes.

Hiába kell kevesebb olaj, alig csepeg a piacokra

Míg az amerikai kereslet lanyhulásának jelei az olajárakat terhelték, és az előző ülésszakban mintegy 3 százalék körüli esést okoztak az irányadó kontraktusoknak, a szűkös globális kínálat továbbra is fenntartotta a piacot.

„Az olajárak erőteljes csökkenése ellenére a kínálati kilátások továbbra is aggasztók. Amíg a kereslet enyhülésének bizonyítékai nem lesznek meggyőzők, addig az (ukrán) háború által felerősített ellátási hiány magasan tartja az olajárakat” – mondta Tina Teng, a CMC Markets elemzője a Reutersnek.

Ezzel szemben az erős ázsiai keresletre utaló jelek felfelé húzták a Brent irányadó árfolyamát, és hat hét óta először emelkedett heti szinten.

Az RBC elemzői szerint Indiában a benzin és a desztillált üzemanyagok iránti kereslet júniusban a magasabb árak ellenére rekordmagasra emelkedett, a finomított termékek teljes fogyasztása 18%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, és az indiai finomítók minden idők legforgalmasabb szintje közelében működtek.

Viszont a világban uralkodó recessziós kockázatok miatt a kínálat bővülése nélkül is csökkenhetnek az árak. Ennek oka, hogy ha egyszerűen leáll az ipar, akkor nem lesz elég vevő az olajra. A befektetők már egy a 2008-as összeomláshoz hasonlóra készülnek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!