A Berlusconi távozását követő átmeneti öröm hamar elillant a részvénypiacokon, tegnap már újból az európai adósságproblémákra kezdek fókuszálni a piaci szereplők, látva az olasz és a spanyol hozamok emelkedését.
Az amerikai részvénypiacokhoz hasonlóan ma reggel az ázsiai tőzsdék is lefelé vették az irányt, a főbb indexek közül a japán Nikkei 225 , a kínai Shanghai Composite, a hongkongi Hang Seng pedig 1 százalékot veszített értékéből.
A mostani piaci fejlemények kapcsán a KGI Asia vezető munkatársa, Ben Kwong a Marketwatchnak úgy nyilatkozott, a befektetői félelmek újbóli felerősödését a spanyol és olasz kötvényhozamok emelkedése okozza, ami azt jelzi, hogy az adósságválság már tovaterjedt. A szakértő továbbá megjegyezte, a bizonytalan környezet közepette a befektetők a dolláreszközökbe menekülnek, ami nem tesz jót a részvény és a nyersanyagpiacoknak.
A globális gazdasági konjunktúra alakulására legérzékenyebb ágazatok vezetik a lejtmenete a Távol-Keleten, Hongkongban a Foxconn International Holdings 2,2 százalékot esett, míg Sydneyben a bevásárlóközpontokat üzemeltető Westfield Group Australia 2,5 százalékkal értékelődött le.
Japánban az exportszektor meglehetősen gyengén szerepelt, ebben a jen dollárral szembeni erősödése játszott kiemelkedő szerepet. A Sony 1,5, az Elpida Memory 9, a Renesas Electronics pedig 4 százalékot csökkent.
A romló hangulat ellenére a pénzügyi részvények vegyesen teljesítettek, a Mitsubishi UFJ Financial Group például 1 százalékot erősödött, míg a Sumitomo Mitsui Financial Group 2,8 százalékot drágult. Mindkét társaság jelentős, 25 százalékos profitcsökkenésről számolt be első pénzügyi félévére vonatkozó gyorsjelentésében, a befektetők azonban örömmel fogadták, hogy az európai adósságválság minimális hatást gyakorolt csak az időszak során az eredményekre.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított