Cac40
A nyári hónapok meredek emelkedése után kissé lassult a francia börze lendülete, majd az elmúlt hetek leginkább oldalazásként leírható mozgását követően a Cac40 negatív korrekciója mélyrepülésbe fordult át. A rövid távon túladott állapotba kerülő francia börze pozitív korrekcióval búcsúztatta a pénteki kereskedést, azonban a hét első napján ismét az eladók vették kezükbe az irányítást. Bár a 4090-es támasz törése esetén a 4043-4000-es támasz zóna felé vezethetne az index útja, azonban az elmúlt hét méretes zuhanása után nem kizárt a pozitív korrekció lehetősége sem; utóbbi esetben az első kiemelt ellenállást a 4235 jelentheti majd.

EURHUF
Kifulladni látszott az elmúlt hét folyamán jellemző negatív korrekció: az EURHUF kurzusa nem tudott a fontos 300-as szint alá erősödni a hétfői kereskedés első felében. Felfelé a 303,10-303,80-as zóna fontos ellenállást jelent rövid távon; míg a következő érdemi szintet a 308 jelenthetné a forint számára. Mindemellett a jelenlegi szintekről újra lefelé mozdulva el a 300-as szint-, valamint a rövid távú emelkedő trendvonal által közrefogott tartomány kiemelt támasz-zónaként funkcionál.

Ezüst
Folytatódó lecsorgást hozott a november az ezüst számára. A nemesfém kurzusa a 20,60-as szint alá süllyedve a közeljövőben ismét fontos támasz közelébe csúszhatna vissza: a decemberi, 18,80-as lokális mélypont alá ereszkedve a 18,40-es szint jelenthetne fontos támaszt; míg felfelé első körben a 21-napos mozgó, majd az immár ellenállásként funkcionáló 20,60-as szint állhatna a lehetséges pozitív fordulat útjába.

Cac40, EURHUF, Ezüst - technikai elemzés 2013.12.09.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban