Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a nemzetközi hangulat inkább kedvezőtlen, a piacok az új amerikai elnök első intézkedéseire figyelnek. Donald Trump beiktatási beszéde után elképzelhető, hogy profitrealizálással indul a hét - tette hozzá. A szakértő a magyar tőzsdén is negatív hangulatra, mínuszos nyitásra számít, a nap folyamán pedig az érkező hírek határozzák majd meg a kereskedés irányát.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szintén oldalazásra vagy kisebb korrekcióra számít nyitásban a hazai börzén - közölte kommentárjában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,84 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 32 881,92 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt.
A Mol 0,36 százalékkal 20 850 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 0,33 százalékkal 8770 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,79 százalékkal 509 forintra nőtt, forgalma 593,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 2,06 százalékkal 6380 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön