Az öt-öt millió forintos jutalommal járó díj fő támogatója már második éve az OTP, azóta került a díj összege a korábbi 10 ezer és ötven ezer euro helyett forintban meghatározásra. Csányi Sándor az alapítvány kuratórimának elnöke a 11 éve működő díj díjazottjainak bejelentésekor elmondta, hogy a legtöbb jelölés a színház és filmművészet kategóriából érkezett és a választás most is nagyon nehéz volt. A most kiválasztott Prima díjazottak közül kerülnek majd kiválasztásra a Prima Primissima díjak nyertesei akik 15-15 millió forintot kapnak majd. Akkor, a december 5-i gálán jelentik majd be a közönségdíjas nyertest is, akire szeptember 30-tól SMS-ben lehet szavazni.
A magyar irodalom kategóriában Bodor Ádám, Buda Ferenc és Turczi István, a magyar szinház és filművészet kategóriában Bánsági Ildikó, Csomós Mari és Ragályi Elemér magyar képzőművészet kategóriában Karátson Gábor, Konok Tamás és Lakner László lett jelölve. A magyar tudomány kategóriában Barabási Albert László, Erőss Lóránd, Romsics Ignác, a magyar oktatás és köznevelés kategóriában Derdák Tibor, a Fővárosi Állat- és Növénykert, Pósa Lajos, a magyar építészet és építőművészet kategóriában Czigány Tamás, Pálfy Sándor és U. Nagy Gábor lett Prima.
A Prima díjazottak közé került sajtó kegóriában a Fölszállott a páva a Duna TV műsora, az On The Spot és Perjés Klára, sport kategóriában Palotai Károly, Polgár Judit illetve a Regőczy Sallay műkorcsolyázó páros is illetve a magyar népművészet kategóriában Sárosi Bálint, a Jászsági Népi Együttes és a Hagyományok Háza. Zeneművészet kategóriában az Angelica Leánykar - Gráf Zsuzsanna, Jandó Jenő és Sztevanovity Dusán érdemelte ki a díjakat.
Csányi Sándor elnök a sajtótájékoztatón elhangzó kérdésre válaszolva elmondta, hogy az OTP a főszponzori poszt vállalásakor nem korlátozta a támogatásának idejét előre, bár az igaz, hogy akkor még nem látta, hogy milyen terheket ró a bankra pédául a devizahitelesek mentése. Korábban Demján Sándor volt a díj tő támogatója aki tíz évre vállalta a tisztet, tőle vette át az OTP Bank a főszponzori posztot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba