Egyre öregebb és öregebb ez a bikapiac, amely 2009 óta tart - írta ügyfeleinek James Stack, a Stack Investment Research vezetője. Emiatt ugyan még nem kell azonnal eladni a részvényeket, de most már nem árt, ha a befektetők egyik szemükkel a kijáratot nézik - véli a szakértő.
Stack szavaira megéri odafigyelni, ugyanis az elmúlt évtizedekben több jelentősebb piaci fordulópontot is időben előrejelzett. Az 1987 októberi tőzsde összeomlás előtt arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy csökkentsék jelentősen részvénypiaci kitettségüket, s hasonlóan tett 2007 augusztusában is, a 2007-2009-es medvepiac kezdetet előtt három hónappal. 2009 elején a válság legsötétebb óráiban és a mostani részvénypiaci emelkedést közvetlenül megelőzően pedig új, masszív bikapiac kezdetét jelezte előre. A szakértő által összeállított modellportfólió egyébként az elmúlt 15 évben éves szinte 8,3 százalékos nyereséget hozott követőinek, ezzel jelentősen meghaladta a Wilshire 5000 index 5,4 százalékos hozamát, viszont harmadával kevesebb kockázat mellett.

Stack egy telefonos interjúban kifejtette, az S&P 500-as index által tavaly produkált 30 százalékos emelkedés a tizedik legnagyobb volt az elmúlt 85 évben - írja a Marketwatch. Nem hiszem hogy bárki is remélt volna ekkorát, amikor a tavalyi évet előrejelezte. Az idei évet a gazdasági folyamatok alapján kiemelkedő formában kezdjük, s ezért most kicsi a valószínűsége, hogy recesszió kezdődne az első fél évben, vagy akár az első háromnegyed évben is az Egyesült Államokban - mondta. Azonban az erős gazdaság nem feltétlenül jelenti azt, hogy ki lehetne zárni egy medvepiac esélyét. Az részvénypiac előbbre jár, mint a gazdaság, s a tőzsdei csúcsok átlagosan 5,5 hónappal előzik meg egy recessziós időszak kezdetét - tette hozzá.
A makroökonómiai és a technikai mutatók alapján nagyon valószínű, hogy idén még új csúcsokat láthatunk, azonban egyre jobban aggódom. A részvénypiac hosszútávú értékeltségét jelenleg 15 százalékkal haladja meg a mostani árfolyamok mellett. A piac ciklikussága is figyelemre méltó, az elnöki ciklusok közbenső két éve historikusan nagyon gyenge szokott lenni. Ezek az évek általában a legnagyobb volatilitást és a legkisebb hozamot szokták hozni a részvénypiacon. Összességében Stack úgy gondolja, nagyon nagyok az esélyei egy szignifikáns részvénypiaci korrekciónak, leginkább a második, vagy a harmadik negyedévben.
Már két év is eltelt azóta, hogy az utolsó 10 százalékos korrekciót láttuk a tőzsdén, az esélyek egyre nagyobbak, hogy ez eljöjjön. Stack meglehetősen óvatosan fogalmaz, s felhívja a figyelmet, hogy a bikapiacok nem halnak meg csak attól, hogy már régóta tartanak. Ugyanakkor szerinte a kockázatok nőnek. Az ilyen piaci emelkedések az elmúlt 82 évben átlagosan 3,8 évig tartottak, s ezt már jelentősen meghaladtuk.
Szerinte számos olyan, a piac belső erejét mutató technikai indikátor az elmúlt egy évben már csak oldalazott, s nem tudott új csúcsokra kapaszkodni a részvényindexekkel együtt. Ez olyan divergencia, amilyet 2000-ben és 2007-ben lehetett látni az előző bikapiacok végén.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából