A Mol közölte: a kutatófúrás április 17-én érte el a tervezett 5067 méter célmélységet, teszteléskor napi 2200 hordó (1 hordó 159 liter) kőolaj (bpd) és 900 hordó kőolaj egyenértékű (boepd) gáz került felszínre a Lockhart rétegből.
A közlemény idézi Berislav Ga±ót, a Mol-csoport kutatás-termelés üzletág ügyvezető igazgatóhelyettesét, aki szerint az új találat tovább javítja az ország energiabiztonságát, valamint csökkentette a mélyebben fekvő rétegek geológiai kockázatát, ami új növekedési potenciált jelent a Tal blokkban.
A Mol Pakisztánban öt blokkban rendelkezik részesedéssel és több mint 15 éve van jelen, az eddigi tizenkét találat közül nyolc olyan területen van, ahol a Mol a kutatás-kitermelési irányító (operátor). A Tal blokkban jelenleg napi bruttó 80 ezer hordó kőolaj egyenértéket meghaladó termelésért felel a magyar olajkonszern.
A Mol 1999-ben jelent meg Pakisztánban, 2002-ben volt az első lelőhely felfedezés, majd 2005-ben kezdődött meg az első termelés. Ennek köszönhetően 2014-re már a Mol Pakistan biztosította az ország gázszükségletének mintegy 10 százalékát, és vált az ország legnagyobb LPG (autógáz) termelőjévé, második legnagyobb olaj- és kondenzátum termelőjévé, és a harmadik legnagyobb gáztermelőjévé.
A Mol-részvények 3,2 százalékkal emelkedtek ma a tőzsdén.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban