Mint azt tegnap megírtuk az ÁKK az elmúlt hetekben felkereste a nagyobb magyar pénzintézeteket, hogy azokkal egy lakosságnak szóló devizakötvény kibocsátásáról egyeztessen.
A Napi Gazdaság információi szerint nem csak a lakosság, hanem tulajdonképpen bárki vásárolhatna a devizakötvényből. Abban az esetben tehát, ha a devizakötvény kamata magas lesz, az komoly forráskivonást eredményezhet a banki betétek területén. Úgy tudjuk, hogy a pénzintézeteknek a forgalmazás mellett jegyzési kötelezettségük is lesz, így a kötvénytulajdonosok a lejárat előtt is megszabadulhatnak majd papírjaiktól, amelyeket a bankoknak köteleségük lesz egy előre meghatározott marzzsal megvásárolni. (Az ÁKK sajtótájékoztatóján kiderült, valójában csak visszavásárlási kötelezettségről van szó).
Ha öt százalék körüli kamatot fizet majd a a termék, akkor az erős forráskivonó hatással lehet a bankokra, hiszen ők jelenleg csak 2-3 százalék körüli hozamot kínálnak. Ezáltal pedig tovább szűkülhet a hitelezési képesség, aminek következtében nehezebben juthat forráshoz a magyar vállalati szféra, márpedig ez a szakértők egybehangzó véleménye szerint a szektor egyik legnagyobb problémája jelenleg is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el