Miután a Magyar Állampapír Plusz (máp+) kamata egyre inkább eltörpül az infláció mellett, a rövidebb lakossági állampapíroké szintén nagyon alacsony. Emiatt nagyon sok lakossági befektető érdeklődik a kincstárnál arról, hogyan vásárolhatna a hagyományos diszkontkincstárjegyekből vagy államkötvényekből.
A PMÁP ugyan felvehetné a versenyt a 11,7 százalékos tetőző inflációval, de a legújabb sorozatot úgy hirdették meg, hogy június 20-ra esik a kamatfordulójuk, vagyis aki most vásárol, majdnem egy éven át csupán 6,6 százalékos kamatot kaphat a befektetésére, miközben az infláció már két számjegyű, és várhatóan az is marad.
Aki áttér, 15 százaléknyi adót fizethet
A kincstári árfolyamjegyzés szerint ugyanakkor a jövő augusztusban lejáró államkötvény 9,2 százalékos, a jövő novemberi 9,82 százalékos évesített hozamot fizetne.
Utóbbi esetében viszont a hozam bruttó hozam, le kell vonni belőle az árfolyamnyereség- vagy kamatadót - figyelmeztetik a kincstárnál az érdeklődőket. A 2019. június 1. előtt kibocsátott kötvényekre ugyanis ez a szabály vonatkozik, a 2023/A sorozatú kötvényt pedig 2007-ben bocsátották ki. Az ezt követően kibocsátott állampapírok hozama kamatadó-mentes.
Vagyis, aki át akarja váltani a gyengén kamatozó lakossági papírjait jól fizető, 2019 június előtt kibocsátott általános állampapírra, az 15 százaléknyi adót kell utána befizessen az államnak.
A tartós befektetési számlát (tbsz) nyitók természetesen az ötéves várakozási időszak után mentesülhetnek ez alól a közteher alól.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol