A Pepsi 2014-es első negyedévi nyeresége 1,22 milliárd dollárra nőtt a 2013-as első negyedéves 1,08 milliárd dollárról. A részvényenkénti nyereség 2014-ben 79 cent volt, 2013-ban 69 cent. Piaci elemzők idén 75 centes első negyedévi részvényenkénti nyereségre számítottak.
A vállalat negyedéves bevételei csak mérsékelten emelkedtek, 12,62 milliárd dolláros adat lett idén a tavalyi 12,58 milliárd dolláros helyett.
A vállalat a Pepsi termékcsalád mellett a Gatorade, a Mountain Dew, a Tropicana és a Frito-Lay termékek gyártója is. Világszinten 2014. január-márciusában az italeladások nem nőttek, a chipsértékesítések viszont 2 százalékkal emelkedtek, de a különböző piacokon különböző folyamatok játszódtak le.
Észak-Amerikában nem változott az eladott italok mennyisége, de áremelésekkel, és magasabb árkategóriás italok megjelenésével mégis stabilak maradtak a bevételek.
Hugh Johnston, a cég pénzügyi igazgatója szerint 2014-ben 2-3 százalékkal akarják drágítani termékeiket, de szerinte ezt a fogyasztók hajlandóak elfogadni, ha kellően erős az adott márka.
Európában a chips- és az italeladások is 3-3 százalékkal nőttek, míg Ázsia, Afrika és a Közel-Kelet közös régiójában döntően a chipseladások növekedése emelte a bevételt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban