A végtörlesztéshez szükséges forrásokat többek között befektetési jegyek eladásából teremtette elő a lakosság - legalább is erre enged következtetni a legfrissebb Bamosz statisztika. Decemberben ugyanis 74 milliárd forint értékben váltottak vissza befektetési jegyeket - igaz ennek egy része a nyugdíjpénztárak államosításának utózöngéje.
Elsősorban a leglikvidebbnek számító pénzpiaci alapok papírjaiból váltottak vissza az elmúlt hónapban, ebből a kategóriából 25 milliárd forintnyi vagyont vontak ki a befektetők. A kötvényalapok nagyon hasonlóan viselkedtek. itt összességében 17,3 milliárdnyi visszaváltás volt tapasztalható, amiből 13 milliárd a hazai rövid kötvényekhez kötődik, a maradék pedig a hazai hosszú kötvényalapokhoz. Hétmilliárddal apadt az ingatlanalapok vagyona, 3,1 milliárdot vontak ki az abszolút hozamú, s 2,9 milliárdot a tőkevédett alapokból. A trend alól egyedül a részvényalapok tudták kivonni magukat, ahol 1,5 milliárd forintos beáramlást regisztráltak.
A novemberi 32,7 százalék után decemberben már "csak" 7,4, százalékkal, 13 milliárddal mérséklődött a zártkörű alapok vagyona - ami viszont szinte egy az egyben a magánnyugdíjpénztáraktól az államhoz került befektetési jegyek visszaváltásának volt a következménye.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban