A pesszimistáknak lett igazuk a mai olasz kötvényaukció után: a hároméves papírokból a tervezett 3 milliárd eurós maximumnál kevesebbet, 2,88 milliárd eurónyit tudott értékesíteni a kincstár.
A hozam ugyanúgy megugrott, mint a háromhónapos, illetve egyéves papírok tegnapi, sikeresebb aukcióján: 3,89 százalékos szint alakult ki, szemben az egy hónappal korábbi 2,76 százalékkal. A kereslet 1,43-szorosra csökkent a márciusi 1,56-ról - az ASCA hírügynökségnek nyilatkozó elemző szerint ez azért is említésre méltó, mert a hároméves papír vásárlásához felhasználható az ECB hasonló lejáratú LTRO-forrása. A vevők főleg olaszok voltak.
Az első kommentárok szerint most is a "spanyol hatás" érvényesült, egyes elemzők már a tegnapi kibocsátás után is arra figyelmeztettek, hogy gyengébben alakulhat a mai, mert egy héttel korábban a spanyoloké is ezen a lejáraton sikerült rosszul. Az aukció után szükségét érezte megszólalni a gazdasági miniszter helyettese, Vittorio Grilli: erős volt a kereslet - idézte a La Repubblica honlapja - , de nem szorultunk rá arra, hogy minden igényt kielégítsünk indokolatlanul magas hozam mellett.
Az európai tőzsdék mindenesetre lefelé vették az irányt az olasz aukció után - élükön Milánóval és Madriddal - , a tízéves olasz kötvények németekéhez mért felára viszont nem szállt el, 370 pont körül maradt egyelőre.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye