A részvénypiac múlt heti forgalma 37,824 milliárd forint volt, míg az előző héten 38,203 milliárd forint. A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben az OTP árfolyama csökkent a héten, 5,06 százalékkal, míg a legkisebb mértékben a Richteré, 0,42 százalékkal.
Hétfőn minimális mértékben csökkent a BUX, a kivárás volt jellemző, a befektetők a Magyar Telekom, a Richter és a Mol következő napokban publikálandó negyedéves gyorsjelentését várták. A londoni tőzsde zárva tartott hétfőn, így a forgalom átlag alatti volt.
Kedden a magyar tőzsdének nem sikerült függetlenednie a negatív nemzetközi hangulattól, alacsony forgalomban tovább csökkent a BUX. A nap vesztese a Mol volt, az olajipari vállalat részvényárfolyama több mint 2 százalékkal esett.
Szerdán a nemzetközi hangulatnak megfelelően negatív hangulat uralkodott a magyar piacon, tovább csökkent az index. Az európai tőzsdéken, amelyek szintén nagyjából 1 százalékot estek szerdán, egész nap negatív tartományban kereskedtek. Bár a Magyar Telekom kedden este a vártnál jobb eredményekről számolt be, a papír árfolyama esett a szerdai kereskedésben.
Csütörtökön az európai részvényindexekkel együtt pozitív tartományban mozgott a BUX, a kereskedés végére azonban gyengültek az árfolyamok, így a magyar tőzsde csak minimális, 0,11 százalékos emelkedéssel zárt. Érdemi elmozdulás csak a Magyar Telekom esetében volt, de pluszban zárt a Richter is, amelynek nyeresége emelkedő árbevétel mellett csökkent ugyan az első negyedévben, de kisebb mértékben az elemzők által vártnál.
Pénteken közepes forgalom mellett továbbra is eladói nyomás uralta a BÉT-et. A vezető részvények ára vegyesen változott, az OTP árfolyama már hatodik napja esett, a Mol és a Richter erősödött. A Mol-csoport eredménye a társaság pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint csökkent 2016 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, de így is meghaladta a szakértők által vártat.
A Mol árfolyama 415 forinttal, 2,49 százalékkal, 16 235 forintra esett egy hét alatt, 6,52 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 365 forinttal, 5,06 százalékkal, 6850 forintra gyengültek, forgalmuk 20 milliárd forintot tett ki a kereskedési hét végén.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,69 százalékkal, 465 forintra csökkent, forgalmuk 3,04 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 23 forinttal, 0,42 százalékkal 5391 forintra esett, forgalmuk 7,73 milliárd forintot ért el a hét végére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön