A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb európai indexek közül, a londoni, a frankfurti és a párizsi 0,2-0,6 százalék emelkedéssel kezdhetik a pénteki kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,2 százalékkal nyithat magasabban.
Csütörtökön veszteséggel zártak az európai tőzsdék. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,42 és 0,36 százalékkal csökkentek, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,29 százalékkal zárt alacsonyabban. Londonban 0,80 százalékkal végzett gyengébben az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,38 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,10 százalékkal gyengült. Madridban 0,23 százalékkal, Milánóban 0,41 százalékkal fejezte be alacsonyabban a csütörtöki kereskedést a tőzsdeindex.
Kapcsolódó
Az európai indexek csütörtöki vesztesége a vártnál gyengébbnek bizonyult kínai makrogazdasági mutatóknak, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok mihamarabbi rendeződésébe vetett remények eloszlásának volt tulajdonítható. Péntekre azonban már fordult a kocka, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója Larry Kudlow "közelgő köztes megállapodásról" tett említést a Kínával folyó kereskedelmi tárgyalásokról szólva.
Az arany ára az értékpapírpiaci befektetések iránti érdeklődés újbóli erősödésével párhuzamosan csökkenésnek indult: az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a spot ár 0,44 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben unciánként 1464,50 dolláron.
Az euró árfolyama alig változott, jegyzése 0,01 százalékkal 1,1023 dollárra emelkedett.
Az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok rendeződésével párhuzamosan megemelkedő kereslet kilátása növelte pénteken az olaj világpiaci árát. Erősödik ugyanakkor a piacon az a meggyőződés is, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők jövő havi tanácskozásukon meghosszabbítják önkéntes termeléskorlátozási megállapodásuk hatályát. A Brent nyersolaj ára 0,34 százalékkal hordónként 62,49 dollárra, a WTI ára 0,37 százalékkal 56,98 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Rengeteg az áldozat: megrendítő fotókon a pusztító földindulás Mianmarban

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Magyar Péter kiakadt, tiszás aktivistákkal emberkedett a meggyilkolt maffiózó volt embere – videó

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik
