Hétfőn megdőlt a több mint másfél éves rekord az euró/forint árfolyamában. A 370-es lélektani határ még délelőtt elesett, jelenleg 370,228 az új csúcs, eddig gyengült a magyar fizetőeszköz az uniós közös devizával szemben. A dollár ellenében szintén történelmi mélyponton járt a forint, 329,291 az új csúcs.
Gyengülhet még tovább is a forint a következő napokban a szakértők szerint, a technikai elemzések ezt mutatják. "370-nél húzódik a következő lélektani szint, míg Fibonacci alapján 373,15-nél adódhat potenciális ellenállás a későbbiekben. A negatív divergencia továbbra is fennáll az RSI-indikátor és az árfolyam között, de a feltörekvő piaci devizákon erőteljes a nyomás" - mondják az Equilor szakértői, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank csütörtöki tenderén újabb kamatemelésre lehet szükség.
A dollár-forint árfolyamában még intenzívebb az emelkedés, pénteken már áttörte az árfolyam a technikai elemzők által kritikusnak tartott 161,8 százalékos Fibo-szintet, a következő elérhető tartomány 330-332 között húzódik. Az RSI-indikátor ismét a túlvett tartományban, de ez önmagában kevés a fordulathoz - vélekednek az Equilornál.
Alacsony az átoltottság, ezért esik a forint
A múlt heti 30 bázispontos alapkamat emelés, valamint az egyhetes jegybanki betét kamatának 70 bázispontos emelése csak átmeneti stabilizálódást okozott a forint piacán - mondja Kiss Péter, az Amundi befektetési igazgatója. A pénteken megjelent hírek, miszerint Ausztriában e héttől lezárások lesznek, valamint hogy Németországban sem zárták ki egy esetleges lezárás újbóli elrendelését, kockázatkerülési hullámot indítottak be, és ennek az egyik legnagyobb vesztese a magyar forint volt.
Ennek oka, hogy mind az osztrák, mind a német oltottsági szint magasabb mint a magyar, ehhez képest a magasabb osztrák esetszámok mellett a halálozás, a kórházban ápoltak, valamint a lélegeztetőgépen lévők száma Magyarországon magasabb, így a piaci szereplők megítélése szerint itt sem kerülhető el a lezárás.
Ráadásul minél később kerül sor a lezárás bevezetésére, annál nehezebb visszaszorítani a járványt, és annál nagyobb a gazdasági kár. A ciklikus részvények is nagymértékű esést szenvedtek el pénteken, és ez a kitárazás, ha külföldi szereplők részéről történt, szintén negatívan hathatott a forintra (jellemzően a részvénypiaci befektetéseket nem fedezik a befektetők). Ez a közvetlen kiváltó ok a pénteki gyengülés mögött.
Nem elég szigorú az MNB
A forint gyengülése azonban a szeptemberi kamatdöntő ülés óta kezdődött, amikor a jegybank 15 bázispontra csökkentette a kamatemelések ütemét. Azóta a régiós jegybankok nagyobb ütemet diktálnak és hamarosan lekörözik az MNB-t, a dollár tovább erősödött, és nem született megállapodás az EU-s újjáépítési alapos pénzekről sem. Ráadásul egyre inkább előtérbe kerül a költségvetés helyzete, mivel a jövő évi választások előtti fél évben brutális mértékű időarányos hiányra kell felkészülni, ami szintén nem forinterősítő hatású.
A monetáris politika legújabb intézkedései közül az egyhetes betét kamatának az alapkamat fölé való emelése pedig a piaci elemzők véleménye szerint egyértelműen a forint gyengülésére való reakció, amivel a jegybank gyakorlatilag elárulta az egyik érzékeny pontját (annak ellenére hogy a jegybanknak nincs deklarált árfolyamcélja). Ebben a formában viszont a piac elkezdheti „tesztelni” a jegybankot, hogy meddig engedi gyengülni a forintot az egyhetes betét kamatának újbóli emelése nélkül, így a csütörtöki betéti tender kiemelt fontosságú lehet a héten.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint is kevesli a piac az MNB eddigi kamatemeléseit. Az MNB kamatemelési stratégiáját sem tudta megemészteni a piac, túl bonyolult lehet a befektetők számára, hogy más az alapkamat és az egyhetes betétek kamata. "A befektetőket ez nem hatotta meg, nem tudott a forint elszakadni a globális trendektől" - magyarázza Virovácz.
Velünk maradhat a 370-es euró
A forint sorsában rövid távon nem várható fordulat, a következő két hétben 370 körül maradhat az euró ára. Decemberben viszont trendszerűen gyengülni szokott a dollár, ami a feltörekvő piaci eszközök számára jó hír, erősödhetnek. Ha az MNB folytatja a kamatemelést, és át tudja adni a piacnak az ezzel kapcsolatos üzeneteket, emellett a globális környezet javul, akkor az év végére az euró/forint árfolyam akár 360 forintig is erősödhet, de ezek az erősítő hatások csak december második felében várhatók - mondja Virovácz.
Ha csütörtökön emel a jegybank a betéti kamaton, az is erősítheti a forintot legalább egy kis időre. "A jelenleginél magasabb kamatszint mindenképpen segíthet átmenetileg, tartósabb fordulatra a forint árfolyamában azonban a fenti fundamentális tényezőkben bekövetkező változás esetén lehet csak számítani" - mondja Kiss Péter.
A MNB nem kommunikál arról, beavatkozik-e
A hétfői 370 fölötti árfolyamszint nem sokáig maradt fenn, még délelőtt visszafordult a forint, és átmenetileg újra 369 alá került a keresztárfolyam. Ennek a szakértők szerint lehetett az oka akár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) intervenciója is, de erre kisebb az esély. A Napi.hu megkérdezte az MNB-t, hogy történt-e beavatkozás az árfolyamba, de nem kapott választ. (A jegybank jellemzően nem közli, ha interveniál.)
Valószínűbb, hogy a piaci szereplők szálltak ki 370 fölött a pozícióikból, és realizálták a profitot. Erre utal az is, hogy délután már ismét 369,5 forint fölött járt az euró ára. A következő napokban várható még hasonló árfolyammozgás, de ha háromszor sikerül áttörnie a keresztárfolyamnak a 370-es szint környékén lévő ellenállást, akkor a tapasztalatok szerint tovább gyengül a forint, és nem tér már vissza a 370-es tartományba.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Amerikai tragédia: elfordulnak az utazók a világ legkedveltebb célpontjától

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Egynapos turisták lephetik el a Balatont
