A részvénypiac forgalma 52,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A BUX napközben 37 809 pontig süllyedt, ahonnan délután feljebb kapaszkodott, a legmagasabb értéke 40 246 pont volt.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hétfőn az európai tőzsdékhez hasonlóan teljesített a BUX. Felhívta a figyelmet arra, hogy a részvénypiacokon továbbra is "csapkodás", bizonytalanság uralkodik, a forint piacán pedig még ennél is nagyobb a mozgás.
Kiemelte, a forgalom továbbra is nagyon magas, és változatlanul az OTP-ben van a legnagyobb kereskedés.
A Mol árfolyamát segíti az óriási olajáremelkedés, ugyanakkor ezt elbukja a nagykereskedelmi üzemanyagár szabályozása miatt, de még a semleges hatás is pozitívan hat a magyar olajipari cég árfolyamára - jegyezte meg.
Török Lajos rámutatott arra, hogy az olajár mellett a gázár is óriási emelkedést mutatott a nap folyamán, viszont a nap végére némi nyugalom alakult ki, miután kiderült, az Európai Unióban Németország sem feltétlenül támogatná, hogy az energetika bekerüljön az Oroszország elleni szankciók közé.
A forint "elképesztő" történelmi gyengülést mutatott a nap folyamán, ami átértékelteti a magyar eszközöket - mondta Török Lajos.
A forint euróval szembeni árfolyama 399,56 forinton történelmi csúcsot ért el hétfőn délelőtt, kora délután ennél alacsonyabban, 392,96 forinton jegyezték az uniós valutát.
A Mol 92 forinttal, 3,66 százalékkal 2604 forintra erősödött, 5,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 3,84 százalékkal 10 015 forintra csökkent, forgalmuk 41,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,13 százalékkal 400 forintra nőtt, forgalma 859,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 3,31 százalékkal 6720 forintra esett, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3487,12 ponton zárt hétfőn, ez 85,05 pontos, 2,38 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína

Hozzányúlnának a közmunkához: aki benne van, ott is ragad?

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Vészhelyzetben a bérlők, több tízezer embert fenyeget kilakoltatás

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Súlyos betegség sújtja a gyerekeket a Dunántúlon, a szülők sincsenek biztonságban

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne
