Sorban állnak a vásárlók a Ferrari luxus sportautóiért, igaz, hogy ehhez nem kell több millió vevőt találni, mint a Teslának, elég, ha néhány százzal többen szeretnének valamelyik áhított típusból, mint a korábbiakban.
Kétségkívül nem ez az egyetlen szegmens, ahol a járvány, majd a tavalyi inflációs válság idején a luxuscikkek eladása nőtt: a Louis Vuitton Moet Hennessy árfolyama olyan magasra nőtt a francia tőzsdén a remek üzletmenet hatására, hogy hogy fő tulajdonosa, Bernard Arnault a világ leggazdagabb embere lett.
Visszatérve a Ferrarira: 5,1 milliárd eurós árbevétel mellett 939 milliós profit keletkezett, ami kétszámjegyű százalékos növekedés az előző évhez képest. Ráadásul a közel 20 százalékkal növekvő árbevétel a társaság várakozásai szerint idén 5,7 milliárdra fog növekedni, és az egy részvényre jutó eredményben is 20 százalék körüli bővülést várnak.
Az összes eladott autó darabszáma tavaly 13 221 volt a Ferrarinál, míg 2021-ben 11155, ami 18,5 százalékos bővülés, vagyis az árbevételt alapvetően nem az áremelés, hanem az értékesítés volumenének növekedése dobta meg.
Az értékesítés százalékosan a legnagyobb mértékben Kínában nőtt (a cég Hongkongot és Tajvant is beleértve adta meg az adatot), 8-ról 12 százalékra növelve részesedését a teljes eladott mennyiségből.
Az eladott autók 78 százaléka csak belsőégésű motorral lett felszerelve, 22 százalék pedig hibrid volt, így ezeknél a tulajdonos már átválthat az elektromos motorra, amikor épp nem dübörögni akar jáművével.
A részvény árfolyamában nem volt heves elmozdulás, a jó eredményt a piac már az év folyamán beárazta, amit az is mutat, hogy az ár alig van alacsonyabban, mint 2021 végén, amikor a tőzsdeindexek 13 éves emelkedés után elérték a tetőpontot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Előbb-utóbb elgondolkodnak a láncok tulajdonosai, hogy érdemes-e Magyarországon maradni

Hidegzuhany jött a németek csoda fegyvergyártójára
Hunyadi László: Felül kell vizsgálni az állami támogatási szabályokat

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

Rábólintottak az emberek a Nagykörút csodájára

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

Ön elsőre is értette Varga Mihály diplomatikus utalását?
Trump újabb ötlettel sokkolta Zelenszkijt: az Egyesült Államok átveheti az ukrán atomerőműveket
