Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta, hogy a hétfői kereskedésben csökkenésre számítanak a nemzetközi és a hazai piacon egyaránt.
Piacot mozgató magyar vállalati hír nincs, ugyanakkor a kínai börzén hétfőn reggel nagyobb csökkenés történt, miután az amerikai elnök ismét kilátásba helyezte, hogy 200 milliárd dollár értékű kínai import vámját megemelnék.
Ez elsősorban a kínai gazdaságot és a kínai növekedést érintené érzékenyen, viszont ez átterjedhet a többi feltörekvő piacra, köztük a magyarra is, ami esést okozhat a hétfői kereskedésben a BÉT-en.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője is azt hangsúlyozta, hogy hétfőn reggelre elbizonytalanodott a nemzetközi befektetői hangulat, így iránykereséssel indulhat a nap.
Szerinte a magyar vezetőrészvények közül továbbra is a Mol-ban lehet "fantázia", az olajtársaság részvényárfolyama a 3000 forintos szint felé közeledhet a következő napokban, az OTP jegyzése továbbra is a 9800-10 600 forintos sávban mozoghat, a Magyar Telekom esetében 400, míg a Richter grafikonján 5000 forintnál található fontos támasz.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,13 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 36 269,17 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 1,05 százalékkal 2890 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,30 százalékkal 10 100 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 405 forintot ért, forgalma 262,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,79 százalékkal 5055 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint