A két felperes bank keresetében azt kérte, a bíróság mondja ki, hogy forintalapú kölcsönszerződéseik általános szerződési feltételei (ászf) tisztességesek voltak.

Ezzel szemben az alperes magyar állam szerint az OTP és az OTP Jelzálogbank forintalapú fogyasztói kölcsönszerződéseinek ászf-jei tisztességtelenek, ezáltal érvénytelenek voltak.

A felperes OTP jogi képviselője azt kérte emellett a bíróságtól, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához, és kezdeményezzen az uniós testületnél előzetes döntéshozatali eljárást.

A felperes bank ügyvédje arról is szólt, hogy a hatályos, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (hpt.) is ír elő szabályokat, betartandó pontokat a pénzintézeteknek az ügyfelekkel kötött szerződésekre, azoknak a felperes bankok az általános szerződési feltételeikben mindenkor eleget tettek.

A felperes bank egyúttal túlzottnak tartotta, hogy a magyar állam jogi képviselője a két bank összevont perében együttesen több mint 15 millió forint perköltségre tartott igényt.

Az alperes magyar állam ügyvédje szükségtelennek tartotta az EU Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását. Megítélése szerint ugyanis a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó, időközben elfogadott jogszabályok és a Kúria korábbi jogegységi határozata alapján meghozható a bíróság döntése arról, hogy a pénzintézetek forinthitelekre vonatkozó ászf-jeinek pontjai tisztességesek voltak-e, vagy sem.

Az állam jogi képviselője azt is hiányolta, hogy a felperes bankok ügyvédei nem mutatták be a bíróságnak a tisztességesség kritériumait megfogalmazó elvek tételes meglétét a forint alapú fogyasztói kölcsönszerződések ászf-jeiben.

A hitelintézetek - a parlament által tavaly elfogadott elszámolási törvény értelmében - január 5. és 12. között indíthattak pert, hogy bizonyítsák a forintalapú fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú módosításainak tisztességességét.

A törvény szerint a forintalapú és a ténylegesen devizában törlesztett kölcsönszerződések esetében a pénzintézeteknek augusztus 1. és szeptember 30. között, vagy legkésőbb a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napig kell elküldeniük az elszámolást ügyfeleiknek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!